Von Kvang Sza

Eredeti Fény Zen Közösség és Templom

Meditációs ülés

Tradicionálisan Kínában és Koreában csak a szerzetesek gyakorolták a zent. Azonban ahogy nyugatra érkezett a tanítás, úgy szegődtek világi gyakorlók a szerzetesek és szerzetesnők mellé gyakorolni. Ez a folyamat megváltoztatta a zen karakterét. Most a zen tanítás a mindennapi életről szól, és a mindennapi élet részét képezi a zen meditációs ülés, és a nem mozduló tudat gyakorlása is. De hogyan tudjuk gyakorolni a nem mozduló tudatot?

Tedd félre pillanatról pillanatra a véleményed, haladd meg a tapasztalataid és ne engedd, hogy a külső helyzet uralkodjon rajtad. Tartsd meg a tiszta tudatot valamint irányvételt, és amikor teszel valamit, akkor csak tedd. Ez a mindennapi zen.

A gyakorlóknak a Nagy Szeretet, Nagy Együttérzés, és a Nagy Bódhiszattva Út tanítása nagyon fontos. Ezt úgy tudjuk megtartani, ha nem veszítjük el a tükörszerű, tiszta tudatot. Így élhetünk helyes helyzetfelismeréssel, kapcsolatteremtéssel és cselekedettel, mely segíti az eggyé válást a világgal.

Hajlamosak vagyunk a testet, a lélegzést és a tudatunkat külön figyelni, de ezek a meditáció folyamán eggyé válnak.

TEST – LÉGZÉS – TUDAT

  • TESTTARTÁS

Bár a meditáció során a tudat állapota a legfontosabb, most mégis a testtartással kezdjük. A lótuszülés a legtökéletesebb pozíció, mely évszázadok alatt finomodott ki. Ez az ülő Buddha tartása. Matracon vagy párnán üljünk a stabilitás és egyenletes súlyeloszlás miatt. Tartsuk hátunkat egyenesen, térdünk lehetőleg érjen a le a matracra. Amikor a fenekünk a párnán nyugszik és a térdünk a földhöz ér, nagyon stabil testtartást vehetünk fel.

Elterjedtebb, egyaránt hatékony pozíció a fél-lótusz ülés, amikor az egyik lábfejünk a másik combon pihen. Ez eleinte asszimetrikus érzés lehet, és sokszor szükséges vagy lábat cserélni, vagy pedig felsőtestünkkel tartani az egyensúlyt. Mégis megéri az erőfeszítést, mert a test teljesen önálló, akaratlagos izomfeszítés nélküli állapotot érhet el.

Az összes pozíció közül azonban a legstabilabb és a legtöbb gyakorlást igényli a teljes lótuszülés. Ekkor mindkét lábfej az ellentétes láb combján pihen, mely egy nagyon szilárd tartást ad az ülésnek. Kevesen tudják igazán kényelmesen fölvenni ezt a pozíciót, a test nehezen szokja meg, ha fiatalon nem gyakoroltuk. A teljes lótusz elérését célzó törekvésünk közben kifejezett figyelmet kell fordítanunk a térdízületek épségének megőrzésére (is).

Sok más testhelyzet közül választhatjuk ki a számunkra megfelelőt, ha a fentiek közül egy sem menne. Az első és talán legegyszerűbb alternatíva a törökülés, amikor a lábakat úgy keresztezzük, hogy az egyik felül a másik alul helyezkedik el Ekkor viszont a hát és a derék hamarabb kifárad. Második lehetőség a burmai ülés, amikor a lábak ugyancsak keresztben egymással szinte párhuzamosan fekszenek, és térdünkkel pedig a földet érintjük. Itt a derék tovább bírja, a hát viszont így is kevés támogatást kap.

Azonban azt ne felejtsük el, hogy az lábak helyzetének csak stabilitási és fiziológiai funkciója van, ezen kívül semmi más ezoterikus, spirituális tartalmat nem hordoz. Akinek fáj a lába, az egy széken ülve is meditálhat. A meditáció közben nem a lábad helyzete fontos, hanem a tudatod tartása.

Az ülés során amennyire lehet, a térdünk legyen a földön. Ez kezdetben nem lesz mindenki számára könnyű feladat, de a sok gyakorlás meghozza gyümölcsét. Egy idő után az ízületeink és az izmaink annyira kilazulnak, hogy erőfeszítés nélkül tudjuk majd felvenni a helyes pozíciót. Rendszeres, hosszan tartó meditációs gyakorlat esetén fontos az ízületi szalagok és az azt körülvevő izomzat jó erőben tartása, így a lazulásnak is meglesznek a természetes és szükséges határai.

Érdemes az ülőpárna szélén vagy első egyharmadán ülni, hogy szinte csak alátámassza a gerincoszlopot és az ülepet. Ezután a fejünk búbjával törekedjünk az ég felé, amennyire csak tudunk, ezáltal kiegyenesítve gerincoszlopunkat, majd lazítsuk el izomzatunkat. A fejtető „emel” – mintha egy felfüggesztő pont lenne, és ahogy „lógunk” lefele, a gerinc melletti izmok ellazulnak… A csípőnket kicsit döntsük előre a párnán, a hasunkat lazítsuk el, a tenyerek élét illesszük a hasfalhoz. A hátunk alsó régiója megmaradhat természetes, enyhe görbületében. Az orrunk legyen nagyjából egyvonalban a köldökünkkel, és a felsőtestünk ne dőljön sem előre, sem hátra.

Az állcsúcsot enyhén húzzuk be, de a fejet ne hajtsuk le. Így a tarkó görbülete enyhébb lesz, és nem merevednek el oly hamar a nyakizmaink. Ebben a pozícióban tudjuk a legkönnyebben megtartani az egyenes testtartást, egyben az energia egyenletes áramlását a testben.

A kezünket a kozmikus mudra (mahamudra) tartásába helyezzük. Ez leginkább egy védőkorláttal ellátott madárfészekhez hasonlít. Amelyik láb fölül van a (fél)lótuszban, az a kéz legyen alul a mudrában. Felülről fektessük bele másik kezünket úgy, hogy középső ujjaink középső ujjpercei találkozzanak először, a többi ujj ezt követi.. Ezután hüvelykujjainkat vízszintesen, lágyan érintsük össze. A mudrát tartsuk minden esetben a köldökcsakra (tantien, tandzson, múladhára csakra) előtt lazán, mely körülbelül kétujjnyival a köldök alatt található.

Miután elhelyezkedtünk, akad még pár dolog, amire érdemes figyelni. :
A szánkat tartsuk csukva, és ha egészségi állapotunk megengedi, mindig az orrunkon keresztül lélegezzünk. A nyelvünket tapasszuk fel a szájpadlásunkra, ezáltal ritkulni fog nyelési ingerünk. Nézzünk lefelé körülbelül 45 fokos szögben, szemünket tartsuk résnyire nyitva, így minimalizálva a pislogás szükségességét. Ne koncentráljunk egy pontra, különben kiég a szempillantás, mint napsütötte óraüveg alatt a papír. Tartsuk a tekintetet magunk előtt, a térben ellazítva. Ezáltal elkerüljük a felesleges szemmozgást, egyszersmind valamint a külső, fix pontra irányított, kifejezetten nem javasolt koncentrációt. Mivel ez utóbbi az illúziók hegyeit vetítheti az egyébként eseménytelen padlóra.

  • LÉLEGZÉS

A legegyszerűbb meditációs gyakorlat az, amikor a légzésünkre figyelünk. Amíg élünk, a légzésünk mindig velünk van, így mindig lehetőségünk van összpontosítani rá. A lélegzés maga az életerő, mely a testünk központi tevékenysége is egyben. A tudatunk és a lélegzetünk egyek; amikor a tudatunk izgatott, a lélegzetünk is izgatott; amikor idegesek vagyunk, akkor a lélegzetünk gyors és felületes; amikor tudatunk nyugodt, a lélegzetünk mély és lassú.

  • TUDAT

Nagyon fontos, hogy gyakorlás közben figyelmünket a tantienünkre, haránkra, azaz az energia központunkra összpontosítsuk. Ez testünk szellemi és fizikai központja, a köldökünk alatt körülbelül kétujjnyira található. Az ülőmeditáció közben, ahogy egyre többször és többet tartjuk figyelmünket a tantienen, úgy válunk napról napra egyre éberebbé és intuitívabbá. A zen tanítása azt mondja, hogy „ez a nemtudó középpontja”, mivel a tudatod valóban gondolkodás előttivé válik a tantien-fókusz gyakorlása által.

A tiszta tudat, tiszta pillanat gyakorlására több módszert is alkalmazhatunk:

  1. A hangok felfogása
    A meditáció ezen formájában, ülés közben csak a környezetünk hangjait, zajait fogjuk fel. Hallod a madarak csivitelését; ahogy az autó elgurul a ház előtt; ahogy a repülő elrepül a város felett, vagy ahogy a gyerekek játszanak az utcán. Amikor mindezt halljuk, figyeljük meg azt, ami felfogja a hangokat. Észre fogjuk venni, hogy a gondolkodás megszakítja a figyelmet, és újra kell kezdenünk a hangok felfogását. A jelen pillanatból elvisz gondolkodásunk a múltba vagy a jövőbe. Amikor észrevesszük, hogy elkezdtünk gondolkozni, térjünk vissza finoman a pillanatba, és türelmetlenség, illetve az eredményes és eredménytelen megkülönböztetése nélkül folytassuk. Ha túl erős a karmánk, és a fenti módszer nem elégséges ahhoz, hogy megtartsuk jelenlétünket a pillanatban, akkor az alábbi két módszer közül válasszunk.
     
  2. Nagy kérdés
    Azt a kérdést, mely megelőzi a gondolkodást és minden egyéb kérdést, hvadunak hívjuk. Ez a gyökere minden, a tudatban megjelenő gondolatnak és jelenségnek. A legelterjedtebb két ilyen kérdés a „Mi ez?”, illetve a „Mi vagyok?” Minden belégzésnél feltehetjük a kérdést, és a megjelenő válaszoknak gondolatoknak ne tulajdonítsunk lényeget. A gondolkodó, relatív válaszok megjelennek és eltűnnek, visszaszármaznak oda, ahonnan jöttek, és ha nem birizgáljuk őket kétségeinkkel, akaratosságunkkal, elégedetlenségünkkel, egyéb énes szúró-vágó eszközökkel, akkor azok egyre kevésbé ugrálnak ki természetes helyükről. Azután nem mozdulnak, és eltűnnek. Akármi is történjék, tartsuk meg a kérdést, míg a tudatunk olyan tisztává nem válik, mint a tükör, amely nem jelenik meg és nem tűnik el.
     
  3. Mantra
    Ha gondolkodásunk még mindig túl aktív, akkor mantrát is recitálhatunk, melyet vagy tanítónk ajánl nekünk, vagy magunk választjuk ki. Ezt a módszert is sokat kell gyakorolni, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a tudatunk egyik része mormolja a mantrát, míg egyéb részei máshol sütnek, főznek és terítenek. Ha ez megtörténik, akkor egyszerűen térjünk vissza a mantrához, a gondolkodás és termékeinek elítélése nélkül. Bármiféle továbbgondolást, egyéb kognitív erőfeszítést mellőzve folytassuk az éber recitálást.

Ha a tudatunk pótcselekvésekbe merül, akkor, bármelyik számunkra szimpatikus gyakorlattal visszahozhatjuk a gyönyörűséges, nem-cselekvő, éber pillanatba. A választott meditációs módszer mellett tartsunk ki hosszabb ideig, mielőtt másikra váltunk, hogy legyen időnk megtapasztalni azt. Ha megjelenik valami a tudatunkban, ne küzdjünk ellene, és ne próbáljuk elnyomni. Egyszerűen csak térjünk vissza a gyakorláshoz.

Ha tartjuk a nem mozduló test - nem mozduló beszéd - nem mozduló tudat hármas egységét, akkor a tudatunk inkarnációk óta zakatoló zaja egyre jobban elcsendesedik. Maradványkarmánk egész iciri-picirire össze tud zsugorodni, egy ideig fehér törpe lesz, majd a „nekem akkor is igazam van” tudat utolsó szupernóva robbanása után nyomtalanul eltűnhet, hacsak nem nyúlunk utána régmúlt identitásunk iránti nosztalgiával. Ha megtesszük, akkor egy mikroszkopikus gondolatkvarkból is újra tudja termelni magát az egoitás univerzuma. Tehát ne akarjunk semmilyen tapasztalatot elérni, csak használjuk egyre tisztuló, üres tér/tiszta tükör módjára működő eredeti tudatunkat, ezáltal növekvő, a kettősségeket meghaladó bölcsességünket és együttérzésünket mások, magunk és a világ megsegítésére.

A fentiek természetesen a teljességre való törekvéssel, de nem a teljesség igényével készültek. Ne hidd, hogy a most olvasottak értelmezése, boncolgatása, ízlelgetése, kritikus hümmögése vagy bólogató mormolgatása bármiféle jelentős eredménnyel járna. A gyakorláshoz szükség van szellemi vezetőre, tanítóra, aki segít, ha letérünk a gyakorlásunk tiszta útjáról. Egy tanító és egy közösség nagyban segítheti gyakorlásunk helyes irányát és erőfeszítését, ezáltal megelőzve sok-sok Dharma-balestetet, mely a részben vagy egészben megvilágosodott egoitás illúziójából származik.


Vannak akik csak jobban szeretnék magukat érezni a gyakorlás következtében, netán megnyugodni, hovatovább boldognak lenni. Ezek a célok sem jók, sem rosszak, de önmagukban ritkán érhetők el és nehezen tarthatók meg. Mindig észben kell tartanunk, hogy gyakorlásunk eredeti irányvétele a mindent meghaladó, jelenségektől mentes, tiszta tér/tiszta tükör tudat gyakorlása. Furcsamód, ezen erőfeszítés mellékterméke lehet a sok-sok hőn áhított életminőség (pl. öröm, szeretet, elfogadás, egyszerűség, belátás és alkalmazkodás), de a jelek szerint ez csak akkor következik be, ha nem akarjuk közvetlenül elérni ezeket, hanem egyszerűen hagyjuk, hogy sokszor sikertelennek látszó transzcendens erőfeszítéseink közepette megtörténjenek.
 

Copyright © 2017 Won Kwang Sa, Esztergom, Pf 138. H-2501.
Weblapkészítés Mobilra és Táblagépre